A segédanyag nem azért készült, hogy ne kelljen elolvasnod a kötelező olvasmányt! Éppen ellenkezőleg – szeretnék kedvet csinálni hozzá. Ezért a mű fejezeteinek tartalma mellett egy-egy szubjektív, olykor lerövidített válogatást is olvashattok az eredeti szövegből.

ELSŐ RÉSZ

Hatvan perc

Baradlay Kázmér házában hatalmas vendégsereg gyűlt össze. A házigazda nem volt ott a vendégekkel, mert a szobájában gyengélkedett. Miközben köszöntőt mondtak érte, az orvos kihívta hozzá a feleségét. A vendégek arra gondoltak, hogy a nagyságos úr rosszul lett. Már több évtizede szívbeteg volt, de úgy tartották, ezzel még száz évig is élhet. Valójában már csak 60 perce volt hátra, és az asszonyt azért hívatta a szobájába, hogy a végrendeletét lediktálja. A férfinek nemcsak biológiailag, de bibliai értelemben is kőszíve volt...

A végrendeletében minden részletét leíratja saját temetésének: milyen koporsóba tegyék, melyik kardját temessék mellé, kik vigyék a koporsót, és ki mondja a gyászbeszédet.

„– Írja ön végszavaimat! …Egy nagy művet alkottam, melynek nem szabad velem együtt összeroskadni. A föld ne mozogjon, hanem álljon. S ha az egész föld előremegy is, ez a darab föld, ami a mienk, ne menjen vele” – diktálja feleségének.

„– Írja ön, Marie, mi dolguk lesz fiaimnak halálom után:

– Legidősebb fiam, Ödön, maradjon a szentpétervári udvarnál. Az orosz udvar jó iskola. Ott megtanulja ismerni a különbséget az emberek között, akik jogosan születnek – és jogtalanul világra jönnek. Ott megtanulja, hogyan kell a magasban megállni és a földre le nem szédülni. Nézze el túlcsapongó szeszélyeit, ezeket át kell élni annak, ki a közöny magaslatára akar jutni.

– Második fiam, Richárd, még egy évig marad a királyi testőrségnél. De ez nem életpálya. Kezdetnek jó. Innen lépjen át a lovassághoz; ott szolgáljon ismét egy évig, s akkor igyekezzék a táborkarba bejutni. …Richárd ne nősüljön soha. Az asszony csak útjában volna neki. Az ő feladata legyen: emelni testvéreit. Milyen dicső ajánlólevél egy testvér, ki a csatában elesett.

– Harmadik fiam, a legifjabb, Jenő: az én kedvencem. Ő nem fogja azt soha tudni. Mert hiszen úgy bántam vele, mintha mostohája volnék. Tovább is úgy bánjék ön vele. Maradjon Bécsben, és szolgáljon a hivatalban, és tanulja magát fokrul fokra felküzdeni. Ez a küzdelem neveli őt simának, okosnak és eszesnek.

– Ily három erős oszlop fönn fogja tartani azt a művet, amit én alkottam. Egy diplomata - egy katona - egy főhivatalnok.

– Hat héttel halálom után ön férjhez fog menni

– Én akarom azt – folytatá szigorúan a kőszívű ember. – Kijelöltem előre, akihez nőül fog menni. Ön Rideghváry Bencének fogja nyújtani kezét.

A nő pedig, midőn látta, hogy a végső perc betölt, s férje halva van, odarogyott térdre az íróasztal mellé, s két összekulcsolt kezét a teleírt papírra fektetve rebegé:

– Halld meg, Uramisten, és úgy bocsásd színed elé árva lelkét! És úgy légy neki irgalmas a túlvilágon, ahogy én fogadom és esküszöm előtted, hogy mindezen rossznak, amit ő végleheletével parancsolt, az ellenkezőjét fogom teljesíteni Teelőtted! Úgy segíts meg engem, véghetetlen hatalmasságú Isten!”

A temetési ima

A temetés nagy fényűzésben zajlott. A szertartás nem úgy tartották, ahogy azt a kőszívű Baradlay megparancsolta a végrendeletében. A papok búcsúbeszédeket mondtak, akik közül az utolsó prédikációjában erősen kritizálta az elhunytat. Elmondta, hogy Baradlay egy önző, kegyetlen ember volt, aki csak önmagát szerette, és a hazáját sem tisztelte. A temetés alatt megjelent egy barnaruhás szép fiatal lány, akinek a nevét nem tudhattuk meg. Ő lehetett az, aki miatt Ödönnek, a legidősebb fiúnak messzire kellett utaznia, hiszen az apja ellenezte a kettőjük kapcsolatát.

Miután a koporsót elhelyezték a kriptában, a gyászkíséret a Baradlay-kastélyba vonult a halotti torra.

Tallérossy Zebulon

A temetést hatalmas halotti tor követte. A vendégsereg már a desszertet fogyasztotta, amikor egy különös ember lépett be: Tallérossy Zebulon. Elkésett a szertartásról, mert elakadt Szúnyoglaknál. Nem kapott kocsit, de végül négy bivaly húzta el a hintóját egészen a Baradlay-kastélyig. Az asztalnál Rideghváry Bence leültette Tallérossyt egy üres székre, amiről kiderült, hogy az annak a papnak a helye volt, aki a temetésnél negatívan beszélt az elhunytról. A lakoma végén, az emberek tízfős csoportokban részvétet kívántak az özvegyasszonynak, többek között Zebulon is. Tallérossy szavát adta, hogy a papot meg fogják büntetni a felháborító imája miatt. A tor után hintóval mindenki hazaindult.

Két jó barát

A következő helyszín Oroszország, ahol éppen egy táncmulatság folyt. Az orosz hölgyek egy idegen ifjúért, Baradlay Ödönért rajongtak.

„Szép, méltóságteljes arc, az ifjúkor teljében, az érzületnek még szűzies virághamvával minden vonásain. Szemeivel, mik nagyok és kékek, sötét, hosszú pilláktól árnyazva, egy hajadon is hódítani indulhatna, míg nemes arcéle, gyönyörű metszésű ajkai a korát megelőzött férfit hirdetik benne. Termete karcsú, de ruganyos és izomtelt.”

Még a nagyon gazdag Alekszandra hercegnő kegyeit is elnyerte, de ő hűvös és udvarias maradt vele. Leonin nevű barátja magával vitte egy titkos szórakozóhelyre, ahol csak férfiak mulatnak. Ödön levélben hírt kapott édesanyjától, hogy édesapja meghalt, és azonnal induljon haza. Leonin hiába próbálta lebeszélni barátját, az hajthatatlan volt. Ezért inkább vele tartott a kalandos úton, ahol hóviharba kerültek, farkasok támadtak rájuk, és a szánjuk is tönkre ment. Szerencséjükre volt náluk korcsolya, és a Dnyeperen folytatták útjukat. Ekkor négy farkas követte őket, akikkel Ödön megbirkózott, miközben Leonin a saját cipőjét javította. Később egy kozák falu közelébe értek, ahol Ödön egy jégbe vájt lékbe esett. Leonin kimentette, a havas partra húzta és reménykedett abban, hogy magához tér.

A másik kettő

A következő fejezet Bécsben játszódott, itt Richárddal ismerkedhettünk meg.

„Egy fiatal huszártiszt halad fel a vendéglő első emeletének lépcsőin; szép, délceg ifjú, széles vállain, telt idomain megfeszül az öltöny, telt piros arcához hetykén kipödrött, hegyes bajuszt visel, akkoriban még az egész hadsereg tisztikaránál csak a huszárok kizárólagos jogát; sipkája büszkén lehúzva szemére. Olyan kevély a fejhordozása, mintha az egész világon ő volna egyedül huszár és kapitány.”

Párbajra indult, de útközben találkozott Lánghy Bertalannal, a pappal. Richárdnak elmondta, hogy ő a lánya miatt jutott ide, aki egy nemes fiába lett szerelmes, és egy gyászbeszéd miatt, amit Baradlay úr temetésén mondott el. Richárd tudta, hogy kinek a temetéséről beszélt a pap, de nem árulta el, hogy ő a fia. Hazament a szállására, ahol öreg szolgája, Pál úr vacsorával várta.

„Hatvanesztendős volt már a legény, még mindig közlegény, és még mindig legény. A negyedik kapitulációt szolgálta már, s viselte a réz emlékérmet, amit a napóleoni hadjáratok vitézei kaptak; bajusza most is háromszor megcsavarintva, mint egy pár roppant dugóhúzó, hirdeti gazdája régi dicsőségét; minden szál haja ép még és fekete, s lábszárai büszkék arra, hogy meg lehet ismerni rajtok azt az embert, aki lóháton járta meg Párizst, Nápolyt és Moszkvát.”

Öccse, Jenő is megérkezett. „A legifjabb Baradlay nyúlánk, gyönge termetű fiú volt; sima, gyermeteg arc, elkényszeredett nyájassággal vonásain, fejét nem büszkeségből, de az orrára csíptetett szemüveg miatt tartotta magasra.” Elmesélte, hogy anyjuktól kapott levelet és pénzt, hogy ezután fényűzőbben élhessen. De ő ezt nem akarta, mert hivatalnokként ez nem tenne jót neki. Inkább odaadta Richárdnak a pénz felét, mivel anyjuk a testvérétől megvonta támogatását, hogy jobb útra térjen. Ezért cserébe Jenő azt kérte Richárdtól, hogy kísérje el Plankenhorsték estélyére, mivel szerelmes Plankenhorst Alfonsine-ba

Mindenféle emberek

Plankenhorsték meghívottak voltak ugyan a legnagyobb estélyekre, de senki nem mutatott komoly érdeklődést irántuk a felsőbb körökből. Az ő estélyeikre inkább fiatal katonatisztek, testőrök, hivatalnokok jártak. Egy estélyt rendeztek, amin Jenő megpróbált Alfonsine közelébe kerülni.

„Az igaz, hogy igen szép hölgy volt; eszményi arc, alak. Finom, tökéletes vonások, nemes hajadoni tekintet; báj és kellem minden arcjátéka. De milyen sötét lélek lakott ez angyalarcon belül! Ez a két ragyogó, égszínkék szem balcsillagzat volt; minőről azt mondta az asztrológ: Aki e csillag alatt útra indul, elvesz az!”

A fiúk találkoztak egy úrral, akit Richárd visszategezett. A beszélgetés után Jenő felvilágosította bátyját, hogy akit ő letegezett, az Rideghváry, aki lehet, hogy a mostohaapjuk lesz. Richárdot csak egy szobalány érdekelte, akinek megcsípte az arcát, s ezért a lány ráütött a kezére. Öccsétől megtudta, hogy a lány nem egy szobalány volt, hanem egy szegény nemes lánya, Liedenwall Edit, akit itt lakott a házban, és cselédként bántak vele. Edit teljesen elbűvölte Richárdot szépségével, tisztaságával.

A bakfis

Richárd az estély után szívesen járt Plankenhorstékhoz, hogy minél többször láthassa Editet. Ez Alfonsine-nak nem tetszett, ezért egy cselt eszelt ki a szobalányával. Ez a csel abból állt, hogy Editnek adtak szép ruhát, megtanították énekelni és zongorázni. Szerveztek egy találkozót, amire meghívták Baradlayt, és együtt hagyták őket kettesben a kastélyban, de Richárd nem használta ki ezt a helyzetet. Beszélgetésük után egy levélben megkérte Edit kezét, amit a lány később odaadott Antoinette bárónénak. Alfonsine és az anyja dühöngött, hogy a tervük kudarcba fulladt, és ekkor anyja azt mondta Alfonsine-nak, hogy nem minden férfi olyan, mint Palvicz Ottó…

A zsibárus

Richárd, miután levélben megkérte Edit kezét, hazatérése után elhatározta, hogy minden tárgyat, amely más nőkre emlékeztette, elégetteti szolgájával. Pál úr mindent bedobott a tűzbe, egy kép kivételével. Ez a festmény egy híres hölgyről készült, Danae-ról, amelyet a szolga eladott egy zsibárusnak, Salamonnak. Richárd elment hozzá, hogy visszaszerezze azt a képet. Salamon nem adta vissza, hanem el akarta cserélni egy másikra. Ekkor a sok festmény között megtalálta a saját arcképét, így elvileg a csere megtörtént. A következő szobában fegyverek voltak. Itt Richárd kiszemelt egy kardot, amit kipróbált, kettévágott vele egy puskacsövet és ezzel bebizonyította, hogy az nem Crivelli kard, hanem Al-Bochacen. Ezért a tettért annyira odavolt a zsibárus, hogy a Richárdot ábrázoló képet nem akarta oda adni. Hosszú egyezkedés után Richárd megvette a kardot a hölgyről készült festményért és egy aranyért.

Női bosszú

Lánghy Aranka, a pap leánya várta apját, miközben a szomszédságból azt a hírt kapta, hogy apját valószínűleg börtönbe zárják a temetésen elmondott ima miatt.

„Valóban gyönyörű arc; hosszúdad, mint a tragédia múzsájáé; nagy, lélekteljes szemekkel, klasszikus arcéllel, finom ajkakkal; dús, tömött, gesztenyeszín haja puritán egyszerűséggel van fejére tűzve, s az egyszerűség még emeli a szoborszépségű fő nemes kifejezését.”

Baradlayné megérkezett, és minden gazdagságot és támogatást megígért a lánynak, de ő nem fogadta el, mert neki meg kellett várnia Ödönt, aki megígérte, hogy visszatér hozzá.

„– Ön tudja, asszonyom, ennek a gyűrűnek a történetét. Ez köt ide engem, elszakíthatatlanul. Aki ezt az én ujjamra fűzte, azt mondta akkor nekem: „Én elmegyek most a világba, bujdosom, vándorlok; kergetnek. De bárhova hányjon is el a sors, e pont körül forgok, mint a bolygó napja körül. Itt maradj, hozzád térek. Ha egy világgal kecsegtetnek is, hogy innen elmenj, itt maradj, visszatérek. Ha az Isten anyja szól is hozzád, hogy hagyd el e helyet, itt maradj; visszatérek.” Azért higgye el ön nekem, asszonyom, hogy itt maradok; nincs önnek annyi vagyona, nincs a világ urainak annyi rettegtetése, ami engem innen eltávolítson. Fogok szenvedni, nélkülözni, nyomorogni! Nyomorultabb leszek a koldusleánynál, de el nem hagyom ezt a helyet. Itt, lehet, hogy megvénülök, megőrülök; de itt maradok.”

Baradlayné átadott egy levelet, amit Ödöntől kapott, és amit még el sem olvasott. Együtt felbontották és elolvasták. Leonin levele volt, aki leírta, hogy mi történt velük Oroszországban. A két nő otthagyta az öreg paplakot és Baradlayné magához költöztette a lányt a kastélyba.

Az aláhúzott sorok

Miután Baradlayné magához költöztette Arankát a kastélyba, a falusi emberek mindenfélét kitaláltak róluk. Azonban senki nem tudta senki az igazságot. Ödön levelet írt anyjának, hogy felépült, és nemsokára hazatér. Amikor eljött az idő, anyja elé sietett, és elmondta, hogy azt akarja, hogy Ödön vegye át az apja után a főispáni széket, és legyen ura a háznak. Egy kastélynak kell egy úr és egy úrnő. Ezt az úrnőt meg is találta már. Ödön ellenkezett, de aztán amikor Baradlayné bevezette őt Arankához, akkor minden rossz érzése megváltozott a képzelt úrnőről. Az anyja örült a fiatalok boldogságának. Miután visszavonult a szobájába, elővette férje végrendeletét, és aláhúzta azokat a sorokat, amiket ellentétesen ugyan, de már véghez vitt.

A kézfogó napja

A Baradlay-háznál hat héttel a temetés után eljött a kézfogó ideje. Mindenhonnan érkeztek a gazdag hintók az eljegyzésre. Megérkezett nagy pompával Tallérossy Zebulon is eladó lányaival. Rideghváry is nagy magabiztossággal jött, azzal a tudattal, hogy Baradlayné neki adja majd a kezét. Hamar észrevették, hogy olyanok is jelen vannak a társaságban, akik nem voltak se a császár hívei, se Rideghváry vagy Tallérossy barátai. Aranka apja, a pap is eljött. Tallérossyék ezen nagyot csodálkoztak. Aztán megkezdődött a ceremónia, és kiderült, hogy a kézfogón nem az özvegy Baradlayné és Rideghváry a főszereplő, hanem Ödön és Aranka. Sokan éljeneztek, Rideghváry és barátai azonban megdöbbenve álltak.

„Rideghváry …még egy végbúcsúra találkozott Baradlaynéval.

– Nagyságos asszonyom. Ma utoljára volt szerencsém a Baradlay-ház vendége lehetni. Ezt még ma reggel nem hittem volna semmi prófétának. Pedig én magamban is van látnoki szellem. Ön, nagyságos asszonyom, fiával együtt eltért arról az útról, melyet a boldogult nagy férfiú, igaz barátom, végleheletével önök elé diktált, de velem is közölt, mielőtt önnek szólt volna. Önök az ellenkező utat választották. Asszonyom, emlékezzék ön ez órában mondott szavaimra. Ez az út is elvezet egy magaslatra: annak a magaslatnak a neve „vérpad”.

Az első lépés „ama” magaslathoz

A megyeházán üléseztek, és éppen Tallérossy beszélt arról, hogy milyen ostoba dolog a parasztoknak szavazójogot adni és írni-olvasni tanítani őket. A fehér tollasok, aki az újítások mellett álltak, mindenre elszánva szónokoltak. A fekete tollasok, a maradiak, akik Rideghváry oldalán álltak, értelmetlen szónoklatokkal húzták az időt. Az elnöki székben Rideghváry ült, akinek megvolt a joga arra, hogy bármikor szavazást rendeljen el, amikor csak akarta – főleg amikor a fekete tollasok többségben voltak. Joga volt hozzá, hogy megbüntesse a csúnya szavakat használó szónokokat, sőt arra is, hogy feloszlassa a gyűlést. Miután minden kísérlete kudarcba fulladt, az embereit felszólította a harcra. A pandúrokat hívatta a szomszéd helyiségből, de nem jöttek, mert Ödön megállította őket. Baradlay kizavarta Rideghváryt a teremből, és nagy örömujjongás közepette elfoglalta az főispáni széket. Rideghváry szavaival, ez a cselekedet volt az első lépcső „ama” magaslathoz.

Tavaszi napok

1848. március 13-án kitört Bécsben a forradalom. A Plankerhorst család villájában gyűltek össze a megrémült császárpárti urak és hölgyek. Azon tanácskoztak, hogy vajon mit is tegyenek, meneküljenek vagy maradjanak. Sorra érkeztek a hírhozók, némelyeket majdnem agyonvert a tömeg. Volt olyan úr, aki halottszállítókat fizetett le azért, hogy „hullaként” menekítsék ki a városból. Antoinette asszony nem akart menekülni, úgy döntött, hogy maradnak, és látszólag a forradalom mellé állnak. Lányával kiálltak az erkélyre, és onnan kiáltották, hogy éljen a szabadság. Jenő egész nap otthon maradt gyenge idegzete miatt, de estére győzött benne az Alfonsine iránti féltés, ezért elindult, hogy megtudja, mi történt a lánnyal.

„Gyermekkorátul fogva igen félénk kedély, melyet még gyámoltalanabbá tett az ifjúkori életmód, a szüntelen mástól függés. Hozzá volt szokva, hogy akaratát mindig alárendelje a másénak, elébb szülői, azután főnökei – végre szeretője akaratának. Most azután, mikor mindazon támaszokat, akikhez eddig tapadt, egyszerre elseperte a vihar; mikor a monumentális nagyságok, kiknek szobrai képezték "lares et penates"-eit, szétrepültek, mint polyvatöredék. Jenő úgy érezte magát, mint aki maga is semmivé lett.

Az egész napot lázban tölté, s bezárkózva szobájába; ott járt alá s fel nyugtalanul. Még csengettyűje zsinórját is elmetszé, hogy senki ne háboríthassa jöttével.

Az utcai zaj, a fegyverek dörgése minden idegét folytonos reszketésben tartá; feje elkábult, képtelen volt gondolkozni; nem bírt eszmélni arra, ami történik.

S mentül tovább haladt a nap, a lázforrongás künn az utcán annál magasabbra nőtt, és Jenő aggodalmai annál félelmesebb alakot öltöttek Alfonsine miatt.

Este kilenc órakor már nem állhatta tovább e kínlódást. Elhatározta magát, hogy kimegy, és fölkeresi Alfonsine lakát. Ha meg nem védheti is, legalább együtt vész el vele.

Ó, a bátrak, az erős idegű emberek nem tudják megítélni, mily óriási heroizmus kell ahhoz, mikor egy ideggyönge ember elszánja magát, hogy odamenjen a veszély közé, mit az erősek kinevetnek, föl sem vesznek, de melynek jelenlététől a beteg kedély pokolbeli kínokat szenved! Nem a bátraké – a félénkeké a pálma, kik rettegnek, reszketnek a golyófütyöléstől, de azért mégis nekimennek – becsületért – szerelemért – hazáért – asszonyért.”

Megdöbbent attól, hogy a Plankenhorst ház a szabadságharcosok egyik központjává vált. Alfonsine és az anyja mindenkivel elhitették, hogy a szabadság oldalán állnak. Jenőt elbűvölte, hogy a nő állandóan a nyakába ugrott, csókolgatta és örömittasnak mutatta magát a szabadság ügye miatt. Jenő úszott a boldogságban, és nem látott át a színjátékon. Jenő a testvérét, Ödönt hallotta szónokolni két nappal később, március 15-én egy erkélyről, ami megrémítette. Eszébe jutott, hogy ez lehet a második lépcső „ama” magaslathoz.

Az érem másik oldala

Baradlay Richárd Bécs feldúlt utcáin katonaként szolgálatot teljesített. Felhagyott korábbi életével, komoly emberré vált. Csak testvérét látogatta meg néha, hogy Edit felől érdeklődjön. A lányt Plankenhorsték nevelőintézetbe küldték a lánykérés után. Richárd beletörődött, mert Edit így jobb helyen volt. Richárd egymásnak ellentmondó parancsokat kapott. A legjobb, amit tehetett saját belátása szerint cselekedett. Háromszáz emberével próbálták megakadályozni a csőcselék rendbontását, szép szóval és viccekkel lecsillapítani a kedélyeket, de nem sikerült. Richárd bement a zárdába, ahol megpillantotta Editet, és ezután már nem akart mást, csak elkergetni a csőcseléket. Feletteseitől emiatt is különböző leveleket kapott, egyik sokkal keményebb, másik megfontoltabb magatartást parancsolt. A rend helyreállítása után a katonák visszavonultak.

Akik igazán szeretnek

Október végére nagyot változott a helyzet. A várost három oldalról támadták a császári csapatok. A nép egy része elmenekült, más része a harcvonalak előtt állt. Edit kisasszonyt Remigia nővér kísérte el a nagynénjéhez a kolostorból a Plankenhorst-házba. Alfonsine és Antoinette bizalmas beszélgetést folytattak az apácával, aki a császári csapatok tábornokától hozott üzenetet. Elmondta, hogy másnap döntő roham várható, és nemrég érkezett Bécsbe a Baradlay-fiúk anyja, hogy hazahívja őket Magyarországra. Palvicz Ottó ezrede már készen állt a csapatával, mert ha Richárd szökni próbál, akkor megállítják. Editet a boldogtalanságba akarták kergetni azzal, hogy előtte beszéltek az eseményekről. Nem reagált a hallottakra, pedig Richárd halálát tervezgették a füle hallatára. Úgy tett, mintha elaludt volna, így megtudta Baradlayné címét. Amikor Remigia nővérrel a kolostor felé tartottak, kiugrott a hintóból, s a koromsötét városban eljutott arra a címre, ahol Richárd anyja tartózkodott. Elmesélte a hallottakat, és Editet is kofának öltözve eljutottak Richárd csapatához, akik anyja tanácsára elindultak Magyarországra.

„– Lélekcserélő idők járnak, fiam! – monda Baradlayné. Mindnyájan más emberek lettünk. Minden kőnek szíve van most, és fáj. Azt akarták, hogy annak, aki fegyvert visel, ne legyen. A szuronyerdőnek anyja van, akit úgy hívnak, hogy haza. Hanem ez az örök anya néma, nem kiálthat! Tudták. Azt meg lehet ostorozni, meg lehet gázolni, testét szétdarabolni; nem kiálthat: "Fiam, segíts!" – De nem gondoltak arra, hogy minden egyes kardviselőnek van egy anyja otthon; és ha kétszázezer anya elkezd jajt kiáltani, azt majd meghallja a nagy gyermek! Kiáltottunk! A pórnő, az úrnő ment, írt, beszélt, ahol fia volt. És meghallották szavunkat. És ez egy rettenetes parancsolat volt. Az anyák hazaparancsolták fiaikat. És a fiúk hazajöttek. Csak te nem hallottál meg minket.

– Hallgatlak, anyám. Minden szavadat őrzöm.”

Baradlayné és Edit megtévesztették Palvicz Ottó csapatát, majd sikeresen visszajutottak a városba. Mire az ezredes észrevette a csalást, már négyórányi előnyük volt a szökevény huszároknak és a kofáknak. Editet visszakísérték a zárdába, ahol semmit nem árult el, pedig veréssel kényszerítették a vallomásra. Este azt hazudta, hogy az éjszakát Richárdnál töltötte, de ezt az apácák soha nem mondták el senkinek.

A vérveres alkony

Leverték a forradalmat. A győztes még pihent, a vesztesek menekültek. Egy félkezű forradalmár, Goldner Frigyes sebesülten rogyadozó léptekkel támolygott a Plankenhorst-ház felé. Látta a lobogót és elérte a kaput, de az zárva volt, és hiába dörömbölt, nem nyitottak ajtót. Még reménykedett, hogy talán a nők már elmenekültek, és jó lesz itt meghalni, ennek a háznak a kapujában, a szabadság lobogója alatt. A zászlót azonban még hajnal előtt kicserélték a császári lobogóra. A férfi az áruló nők palotájának küszöbén halt meg.

Az a harmadik

Jenő, a legkisebb Baradlay-fivér a szabadságharc utolsó napjait a Plankenhorst-házban töltötte. Alfonsine-nal kialakult viszonyát mások által is elfogadottnak tekintette. A szalont a hajdani estélyek vendégei töltötték meg újra, akik visszatértek rejtekhelyeikről. Mintha semmi sem történt volna. Jenővel senki sem törődött, csak Rideghváry, aki kérte, hogy menjen a szállására, mert beszélniük kell. Alfonsine előadott egy színjátékot Jenőnek, hogy el akarják őket egymástól választani. Eközben Rideghváry tanácskozott Antoinette asszonnyal. Alfonsine pedig megkapta Palvicz levelét Remigia nővértől. Ezekről Jenő nem tudott és elszántan ment Plankenhorstné-hoz megkérni a lánya kezét. Nagyon megdöbbent, amikor az anya elutasította, mert a fiú sem a forradalmárokhoz, sem a császárpártiakhoz nem állt, és Alfonsine kezére addig ne számítson, amíg nincs rendes állása. Ezért Jenő visszaköltözött régi szálláshelyére, ahol Rideghváry felkereste. Elmondta Jenőnek, hogy anyját keresik, és el fogják ítélni, egész családja üldözött. Felajánlott neki egy ragyogó állást a cárnál. Jenő ezt elfogadta, mert azt hitte, anyja elmenekült. Ezután elment Alfonsine-ékhoz, és újra megkérte a lány kezét. Másnapra megbeszélték a kézfogót, de mikor Jenő hazaért, megérkezett az anyja, és sikerült lebeszélnie Jenőt a házasságról, így végül anyjával tartott Magyarországra.

„– Nem magamért, nem testvéreidért könyörgöm hozzád. Minket a mi végzetünk majd utolér. S ha utol nem érne, hidd el, szemközt megyünk rá. Richárd bátyád nőtlen, nem marad utána senki. De Ödön bátyádnak két szép fia van. Az egyik csak most egy hónapja született. Bizonyos az, hogy nagy szolgálataidért fényesen lész megjutalmazva. Bátyáid vagyonát majd el fogja kobozni a hatalom. És azt akkor majd mind te nyered meg.

– És majd akkor, midőn gazdag és hatalmas fogsz lenni, midőn egyedül fogod bírni mindazt, amit most együtt bírunk veled; midőn boldogságod fényében úszni fogsz, fiam, emlékezzél ez órára, anyád könyörgő szavára; fiam, bátyád gyermekeit koldulni ne engedd!

– Anyám! – kiálta fel magánkívül, keservtől agyonkínozva a legkisebb testvér, s odarohant íróasztalához, kirántotta fiókjából kinevezési oklevelét, s darabokra szaggatva szórta azt el maga körül.

S aztán sírva borult anyja ölébe.

– Én nem indulok el azon az úton.”

Elől víz, hátul tűz

A huszárcsapat Baradlay Richárd vezetésével menekült Magyarország felé, nyomukban a Palvicz Ottó vezette ezred. A Duna felé indultak el, kétszázhúszan keltek át a folyón a zátonyok között abban a hitben, hogy az egynapos előnyüket megduplázzák. Richárd át akart vágni a malomgáton, és a vízzel nehezíteni Palvicz dolgát, de már el volt árasztva, mikorra odaértek. A malomnál cölöpökön keltek át. Mire mindenki egyesével átvezette a lovát, az üldözőik beérték őket. Ezért felgyújtották az alkalmi hidat. Palvicz pisztolypárbajt vívott Richárddal, de senki sem sérült meg. Ezután folytatták útjukat. Richárdékat mindenhol ellenségként fogadták, pedig ők nem akartak se rabolni, se élelmet lopni, se embereket bántani. Megálltak egy juhászkunyhónál puliszkát főzni, de innen is idő előtt távoztak. Ezután átkeltek a March folyón. Fáradtak, éhesek voltak. A beálló köd miatt sikerült egy útjukba akadt mezővároson átjutniuk. Egy Kárpátokbeli faluba értek, ahol vendégül látták őket, de innen is hamar tovább indultak. Egy pásztor segítségével elindultak felfelé a Kárpátok havas hegytetőin. Letáboroztak egy erdőnél, és amikor elaludtak, a megrakott tábortüzek begyújtották az egész környéket, és menekülniük kellett. Hóviharba keveredtek, majd a völgybe leérve végre sikerült magyar földre jutniuk, ahol lakomával várták a sereget.